Maroslele

Loading

Hirdetmények

Tisztelt Maroslelei Lakosok!

A Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet, Borbélyné dr. Szabó Ágnes személyszállítási közszolgáltatási igazgató megbízásából, Siket Zoltán társadalmi és utaskapcsolatok munkatársa kereste meg önkormányzatunkat 2026. 06. 15-én kelt levelében. A levélben az alábbiak szerint kérték hogy járjunk el.

„A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megbízása alapján az országos, regionális és elővárosi közforgalmú vasúti- és autóbusz-közlekedés szervezésében a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatósága is közreműködik, koordinálja a menetrendek társadalmi egyeztetésének folyamatát.

Az egyeztetési folyamatban továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden települési önkormányzat, kormányhivatal, járási hivatal, tankerületi központ, illetve szakképzési centrum számára biztosítsuk az egyeztetési folyamatban való aktív részvétel lehetőséget – ahogy erre a korábbi évek során is törekedtünk. Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóságunk a 2026. december 13-tól életbe lépő 2026/2027. évi vasúti és autóbusz menetrendeket érintő menetrendi egyeztetéseit elektronikus formában tartja meg. A leírtak alapján azzal a kéréssel fordulunk Hivatalukhoz, hogy a települést érintően már felmerült, vagy esetleg a jövőre vonatkozóan előre látható, menetrendet érintő észrevételeket, javaslatokat szíveskedjenek a linken szereplő űrlap kitöltésével 2026. június 26-ig  Igazgatóságunk részére megküldeni!

Az egyeztetési folyamat végén mind a felvetéseket, mind az ezekre megfogalmazott szakmai válaszokat tartalmazó összefoglalók megküldésre kerülnek az egyeztetésekben résztvevő felek számára.

Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy a vonatkozó jogszabály rendelkezései alapján az egyeztetési folyamat résztvevői a lakosságot képviselő önkormányzatok. Amennyiben a lakosság körében felmérést végeznek az észrevételek begyűjtése érdekében, akkor az ott megjelenő igényeket csak az önkormányzat által összesítve, önkormányzati címről érkező észrevételként áll módunkban befogadni . Kérjük továbbá szíves közreműködésüket a konkrétumokat nem tartalmazó, nehezen érthető, nem érdemi észrevételek kiszűrésében.“

Önkormányzatunk eleget tett a megkeresésnek és közzé is tettük a felhívást, melyre csekély számú, javaslat érkezett! Mindazokat kiegészítettük a már az évek óta folyamatosan érkező és korábban is eljuttatott észrevételekkel, javaslatainkkal. Ugyanezeket pedig térségünk országgyűlésii képviselőjének, Dr. Ferenczi Gábornak is elküldtük több más fontos témával kiegészítve.

Önkormányzatunk által megküldött javaslatainkra a válasz megérkezett, mely a következőket tartalmazza: Összefoglaló dokumentum a Makói járás 2026/2027. évi önkormányzati menetrendi egyeztetéséről. Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóságunk a 2026. december 13-tól életbe lépő 2026/2027. évi vasúti és autóbusz menetrendeket érintő menetrendi egyeztetéseit 2026. évben elektronikus formában tartotta meg. A Makói járást érintően 10 db észrevétel érkezett a közösségi közlekedéssel kapcsolatban. A megfogalmazott javaslatok és az azokra adott szolgáltatói és irodánk általi válaszok az alábbi táblázatban olvashatóak:

Maroslele Községi
Önkormányzat

„A községben végzett véleménykutatás szerint a Maroslele – Szeged és Szeged – Maroslele M43-as útvonali buszokat érinti leginkább a probléma. A lakosság sokkal több lehetőséget ki tudna használni, akár iskola, munkahely vagy szórakozás terén, ha a járatok sűrűbben indulnának, akár oda, akár vissza! Hétvégén 6 órán át nincs lehetőség Szegedről kijutni Maroslelére. Szegedről az utolsó busz 20:40, 2 műszakos munkahelyet, ahol este 10- ig van a munkaidő lehetetlen elvállalni bárkinek. Éjszakás műszakból (22:00-06:00) Szegedről 06:15 és 07: 15-kor indulnak buszok. Az elsőt szinte lehetetlen elérni, a másikra pedig indokolatlanul sokat kell várni. Délutános műszakból (14:00- 22:00) viszont sem közvetlenül, sem Makó, vagy Hódmezővásárhely felé kerülve nem lehet hazajutni. Kulcsfontosságú lenne a reggeli forgalmas időszakban több vagy nagyobb busz indítása, a 8:44 és 12:51 közötti kritikus délelőtti sávban pluszjárat, valamint az esti órákban egy, biztosítva a hazajutást. Társaságunk (MÁV Személyszállítási Zrt.) 2025. évben több alkalommal, számos menetrendi fejlesztést hajtott végre Maroslele település autóbuszközlekedését érintően. A konkrét észrevétel kapcsán megjegyezzük, hogy Szegedről Maroslelére a napi utolsó közvetlen eljutási lehetőség 20:45 órakor biztosított, hódmezővásárhelyi átszállással pedig 21:40 órakor. Társaságunk korábban 2022. március 5. és 2022. augusztus 31. között naponta 22:40-kor közlekedtetett Szegedről Maroslelére kísérleti jelleggel járatot, azonban az alacsony utasforgalom (0-2 fő) miatt a járat lakossági kéréshez igazodva módosult (munkaszüneti napok kivételével naponta és 20:45-kor közlekedik Szegedről). Szegedről a reggeli 5188/101 számú járat későbbi közlekedtetésének lehetőségét megvizsgáljuk (a 6 órási munkavégzéshez igazodó kedvezőbb hazajutás biztosítása érdekében) A 8:44 és 12:54 közötti időszakban új járat indítására vonatkozó kérést a megrendelői oldalt képviselő KTI Közlekedésszervező Irodával egyeztetjük.“

Mindenkinek köszönjük szépen az aktív segítséget a kérések és vélemények összeállításánál. Igyekszünk minden esetben képviselni a lakosság igényeit.

Nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezés támogatására, mely valóban közösségi célt szolgál!

Tisztelettel:

Drimba Tibor s.k. polgármester


INGATLANÁRVERÉSI HIRDETMÉNYEK